Közösség

Kézi kapcsolású LB rendszer

Leltári szám: T99 1/6/1
Helye: 1. terem

A távbeszélőközpontok első generációja kézi kapcsolású LB rendszerű volt, ahol a kapcsolásokat kezelő végezte, és minden egyes előfizetői távbeszélő készüléknek saját áramforrásra, ún. helyi telepre volt szüksége. A rendszer a helyi telep angol megnevezésének (Local Battery) kezdőbetűiről LB rendszerként vált ismertté. A mikrofon áramellátását biztosító <<908>>Leclanché-elemeket<>, majd később a szárazelemeket a távbeszélő-készülék dobozában vagy külön teleptartó dobozban helyezték el. Az LB rendszernek több hátránya volt: a helyi telepek állandó karbantartást igényeltek, híváskor (sőt a hívás befejezésekor is) az előfizetőnek meg kellett forgatnia az induktor karját, a beszélgetés befejezéséről a kezelő csak a beszélgetésbe történő befigyeléssel tudott meggyőződni stb. A keresztlemezes váltók (távbeszélőközpontok) kezdetben egyvezetékes hálózati rendszerben működtek. A beszéd megértését nehezítette a rendszer által okozott nagy áthallás és a különböző elektromos zavarok. A hálózat fejlődése így a kétvezetékes rendszerű központok alkalmazásához vezetett. A képen a Baross utcai távbeszélőközpont látszik. Szabványosított központok voltak az LB 10, LB 25 és LB 100, a számok a vonalkapacitást jelölték. A száznál több előfizetővel működő helyi hálózatban több kapcsolószekrényt helyeztek egymás mellé, és azokat multiplikálták. Az első kétvezetékes rendszerű központ 1896-ban épült Temesváron 660 előfizetővel, ezt követte Budapesten a Szerecsen utcai 3000-es kapacitású központ 1897-ben. 1928-tól az ún. vertikális LB központokat alkalmazták. Kisebb településeken, falvakon 1996-ig működtek LB központok.

Kapcsolódó képek

  • Kézi kapcsolású LB rendszer

Legfrissebb híreink
Postamúzeum
E-mail: info@postamuzeum.hu
Telefon: +36 1 269 6838
+36 1 322 4240
Cím: 1068 Budapest, Benczúr u. 27.
Megjelenítés Google térképen
Jelenlegi nyelv: magyar
Minden jog fenntartva © 2013